|
 A Szovjetunió felbomlása óta átértékelődött a korszak történelme és kultúrája. A retro divatjával azonban a szovjet kulturális és tárgyi relikviák is új értelmet nyertek, ideológiai jelentésük háttérbe szorult, manapság inkább humoros-groteszk, sőt némiképp nosztalgikus jelentést hordoznak, beletartozva a múlt „nagy múzeumába”. Viszont a szovjet korszakban mind az irodalom, mind a filmművészet területén, a „szocialista realizmus” felülről irányított direktívái ellenére voltak őszinte érzelmeket kifejező, az emberi szempontot középpontba helyező alkotások, melyek mind a mai napig érdeklődésre tarthatnak számot. A szovjet filmművészet újításai Dziga Vertovtól, Ejzenstejntől kezdődően Andrej Tarkovszkij munkásságáig alapvetően befolyásolták a nemzetközi filmművészetet is. A szovjet új hullám együtt haladt az európai élvonallal, filmjei zajos sikereket arattak külföldön, de hazai környezetben már nehezebb volt az úttörés. A szovjet film ikonjai, Tatjana Szamojlova, Alekszej Batalov, Vlagyimir Ivasov megjelennek majd a két nap filmes vonulatában, de érdekes lesz hallani arról is, hogyan alakult sorsuk a további évtizedekben. A szovjet korszakban alakult ki a máig prosperáló műfaj, a „bárdok” gitárral kísért dalköltészete, amely inkább a megtűrt, mint a tiltott kategóriába tartozott, s melynek olyan kultikus képviselői voltak, mint Bulat Okudzsava és Vlagyimir Viszockij. Szovjet retro programunkon mindezekből szeretnénk egy csokornyi válogatást nyújtani, azoknak is, akik még emlékeznek erre az időszakra, de főképp azoknak, akik már később születtek, és múltbéli „tudás”, nosztalgikus érintettség nélkül próbálják értelmezni a történelemnek ezt a gigantikus méretekben ható néhány évtizedét.
2012. május 3. csütörtök
17.00 Szovjet nagyvárosok szimfóniája Ember a felvevőgéppel (Человек с киноаппаратом) 1929. 70' rendezte: Dziga Vertov, operatőr: Mihail Kaufman
19.00 Kiállításmegnyitó - Korabeli plakátok, kultikus tárgyak, relikviák Beszélgetés a korszakról. Résztvevők: Bagi Ibolya, Sarnyai Csaba, Szőke Katalin (SZTE BTK Orosz Tanszék)
21.00 Miskin herceg a háborúban Ballada a katonáról (Баллада о солдате) 1959. 90' rendezte: Grigorij Csuhraj, főszerepben: Vlagyimir Ivasov 1959. Cannes – Arany Pálma jelölés, a leghumánusabb film, a legjobb ifjúságot ábrázoló film
2012. május 4. péntek
16.00 Egy tiszta nő Szállnak a darvak (Летят журавли) 1957. 97' rendezte: Mihail Kalatozov, főszerepben: Tatjana Szamojlova és Alekszej Batalov 1958. Cannes – Arany Pálma
18.00 *Múlt és felelősség egy hanyatló társadalomban* A Szovjetunió fennállásának utolsó évtizedeit elemezve patologikus jelenségek tömegével találkozhat a kutató az egyéni és társadalmi élet szinte valamennyi területén A ma már ikonikus, sokak számára humorosnak ható kulturális visszatekintés, illetve az ezzel járó"keserédes" nosztalgiázás mellett az előadás megkísérli nagy vonalakban feltárni a kommunizmusnak nevezett sikertelen társadalmi kísérlet csúfos kudarcának szociálpszichológiai hátterét. Előadó: Kékesi Márk Zoltán (SZTE BTK Pszichológiai Intézet) Soviet way of drive Az előadás a szovjet gépkocsikkal kapcsolatos közhelyek számbavételén keresztül - részint cáfolva, részint igazolva a vonatkozó toposzokat - be kívánja mutatni, milyen szerepet játszott a Szovjetunió hivatalos ideológiája az autótervezésben, és magyarázatot kíván arra adni, miért is lettek a szovjet autók olyanok, amilyenek. Szó lesz arról is, miképp szerveződött az autós kultúra a Szovjetunióban, valamint milyen szerepe volt az személygépkocsiknak a szocialista államban. Előadó: Varga Péter (Filozófia tanár, Volga Klub)
19.30 Orosz bárdok dalköltészete Bagi Ibolya előadása zenei idézetekkel
21.00 В гостях в Гранд Кафе - Élőzenével, vodkával
21.30 Melodráma szovjet ecsettel Moszkva nem hisz a könnyeknek (Москва слeзам не верит) 1980. 145' rendezte: Vlagyimir Menysov, főszerepben: Vera Alentova és Alekszej Batalov 1980 – Berlin – Aranymedve díj, 1981 – Oscar-díj – a legjobb külföldi film
Az SZTE BTK Orosz Tanszéke és a Grand Café közös rendezvénye
|