|
Szarka Fedor Guido vallja magáról:
„1974-ben születtem Szentesen. Gyermekkoromat Bábolnán és Árpádhalmán töltöttem. Sárváron voltam gimnazista, Szombathelyen a Derkovits Művészeti Szabadiskolába jártam, ahol Masszi Feri megerősített a kis dolgok nagyságában, Takács Tibi anatómiára és játékra oktatott, Tóth Csabával megtörtént velünk a Művészet. Érettségi után Budapesten lettem Dekoratőrképzős, Színitanodás és Corvin Rajziskolás. A Corvinban Lévai Ádám tanított a Grafika alapjaira és szeretetére. 1996-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója lettem. Képgrafika szakon König Róbert osztályába jártam, mestereim Kiss Tibor, Somorjai Kiss Tibor és Baranyay András voltak. 2000-ben a Hágai Királyi Képzőművészeti Akadémia ösztöndíjasa voltam, 2001-ben Képgrafikusművész Diplomát kaptam. Azóta szellemi szabadfoglalkozású vagyok. Munkáimat több csoportos és önálló tárlaton láthatták az érdeklődők.” Szarka Fedor Guido akvarelleket és tusrajzokat állít ki, kalligrafikusan kandzsi (japán) írásjeleket visz tussal a papírra. Nem szavakat ír le, hanem az alkotás folyamatában koncentráltan figyel az ecsetre, a mozdulatra, ezért nevezi műveit lendületjógának.
A tussal fölvitt jel adja a kép fő vázát, azután ezt kibontja vízfestékkel, és ettől kerül a térbe a jel. Ez olyan, mintha a gyermek a fűszálak közt hasalva nézné a tájat - vallja a művész.
Érdekes keresztneve onnan származik, hogy Ferencből lett a Fedor, az Isten kegyeltje, hogy édesapjától megkülönböztesse magát. A Guido pedig azt jelenti, hogy erdőből való…
Ezen az esten nem "csak" egy 140 oldalas, színes albumot mutatunk be, melyből az új és fiatal magyar képzőművészet kiemelkedő festő-grafikusának elmúlt 10 évben készült munkáit ismerhetik meg, hanem egy rövid óra alatt kísérletet teszünk arra, hogy egészen közel jussunk olyan kérdések feltárásához, mint például: milyen kapcsolatban áll a festészet és a belső út? Mit jelent a humor a grafikában? Miért nincs valamirevaló művészet humor és belső út nélkül? Mi egyáltalán a művészet? Mi a mesterségbeli tudás? Mit jelent festeni és rajzolni egy fiatal művésznek itt és most?
Szarka Fedot Guido blogja: http://szarkafedorguido.blogspot.com/
Az albumot a Bábolna Tetra Kft. és a Pátria Nyomda támogatásával az Aranymadár Alapítvány adta ki az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban. A könyv a helyszínen engedményesen megvásárolható vagy megrendelhető az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen.
|