|
Elhunyt Pina (Philippine) Bausch táncosnő, koreográfus, a kortárs táncművészet egyik meghatározó egyénisége.
Pina Bausch a németországi Solingenben született 1940. július 27-én. A
Folkwang Akadémián tanult, majd New Yorkban a legendás Juillard
Schoolon ismerkedett meg az amerikai modern tánctechnikákkal, például
Anthony Tudor, José Limón és Paul Taylor munkájával. Táncolt a
Metropolitan tánckarában, 28 évesen első koreográfiáját Bartók Béla
zenéjére készítette.
1972-ben megalapította a világhírűvé vált Wuppertali Táncszínházat. Bausch a német expresszionista tánchagyomány, az Ausdrucktanz stílus
örökségét vállalta, a hagyományosan kidolgozott, összhangban lévő
mozgás helyett rendszerint az elidegenedés, a gyötrelem, a
zavarodottság és a kegyetlenség hangulatait jelenítette meg. A férfi-nő
kapcsolat mélységének ábrázolása erősen foglalkoztatta koreográfiáiban.
Ahogyan Bausch maga is mondta, őt nem az érdekli, hogyan mozognak az
emberek, sokkal inkább az, hogy mi mozgatja őket.
Méltatói a testek filozófusának nevezték. Produkciói rendszerint
elkerülték a lineáris, narratív logikát, a beszéd, a kellékek és a
kosztümök különösen fontos szerepet játszottak táncművészetében.
Koreográfiai újításai a teátrális fantázia remekművei. Bausch megjelenése a nemzetközi táncszíntéren példaként szolgált,
számos koreográfust inspirált Európa szerte. Zseniális munkásságának
legfontosabb hozadéka talán az volt, hogy létrehozott egy új, egyedi
dimenziót a táncművészetben, melyben ledöntött minden olyan gátat,
melyet addig posztmodernként ismertek. Elképzelései érvényre
juttatásához minden színházi és dramaturgiai eszközt felhasznált,
erősen hatott az európai színházra is. Az új mozgástendenciák színpadi
lehetőségeivel egy új színházi minőség előtt nyitotta meg az utat.
A magyar kultúrával különösen jó kapcsolatot ápolt, 1977-ben
elkészítette Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának
koreografált verzióját. 1999-ben a Wuppertali Táncszínházzal a
budapesti Trafóban dolgozott, az elkészült mű bemutatóját 2000
májusában a Vígszínházban láthatta a közönség. Varázslatos személyisége inspirálta Pedro Almodóvar Beszélj hozzá! című
filmjét. Az utóbbi hónapokban Wim Wendersel dolgozott egy 3D-s film
projekten. A Wuppertáli Táncszínház budapesti vendégszereplése alkalmából az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bausch címmel 2000-ben kötetet adott ki, melyben Nádas Péter, Esterházy Péter és Forgách András esszéi olvashatók, valamint egy interjú Peter Pabst díszlettervezővel, egy beszélgetés Ascher Tamás rendezővel, illetve egy beszámoló az előadás hátteréről és Pina Bausch magyarországi körútjáról. A kötetet Bausch munkáinak bibliográfiája zárja.
Nádas Péter: A testek filozófusa
|